Ez a kétszemélyes kártyajátékom Reiner Knizia Schotten Totten című játékának a retheme-ja, azaz más témára való átültetése. Míg az eredeti játékban vicces skót klánokat irányítunk, az én verziómban két utazási iroda verseng azon, ki tud vonzóbb ajánlatot összeállítani a legnépszerűbb utazási célpontokból.

A játék szabályai rendkívül egyszerűek. Kezdésnek tegyük ki a 9 csoportot (idegenvezetőt ábrázoló kártyák) vízszintesen kettőnk közé az asztalra. Ezután keverjük meg a kártyákat és minden játékos húzzon 6-ot a kezébe. Válasszunk egy kezdőjátékost.

Mindkét játékos a csoportok vonalától a maga felé eső 9 területre fogja lepakolni a kártyáit, méghozzá mindegyik csoporthoz játékosonként 3-at. Az viszi el az adott csoportot, aki a maga 3 kártyájából nagyobb értékű kombinációt tudott kitenni.

A Világkorok egy kétszemélyes civilizációépítős játék. A neve nem véletlenül hasonlít a Korokon át (Through the Ages) című kiváló játékra, ugyanis felfogható egyfajta "Korokon át light / express" változatnak. A két játékos négy történelmi korszakon (ókor, középkor, újkor, modern kor) át, összesen 84 egyedi kártyából próbálja kialakítani a saját civilizációját, és több Győzelmi Pontot szerezni az ellenfelénél. Mindezt egy kb. 45 perces játék keretein belül.

Az ez évi utolsó játékbejegyzésben a legutóbbi játékomról írok, amely olyan friss, hogy csupán pár napja töltöttem fel a kellékeit a BGG-re. Egy - szerintem - különleges témájú történelmi euróról van szó, a címe: Tanzimat: Reform & Crisis in the Ottoman Empire, 1839-1876.

A 3-4 játékos a XIX. századi Oszmán Birodalom vezető politikusait alakítja, akiknek célja megreformálni a nagy múltú, ám hanyatló birodalmat. Ezt a reformperiódust nevezik a török történelemben a Tanzimat időszakának, ami a mi reformkorunkhoz hasonló, bár annál kicsit későbbi (ld. a fenti dátumokat). Ekkoriban számos téren hoztak sikeres reformokat, amellyel modernizálták az oszmán alattvalók életkörülményeit. Eközben persze a birodalmat is kormányozni kellett, ami egyre nehezebb volt, hiszen a birodalom nem török nyelvű népei között egyre erősödött a függetlenség vágya, amely időszakos felkelésekhez vezetett. Ráadásul a megerősödő Orosz Birodalommal is szembe kellett nézni, de a nyugati hatalmak sem bánták volna, ha egy-egy területet kikanyaríthatnak a birodalomból. Nagyon mozgalmas időszak volt tehát ez, de lássuk, hogyan dolgozza fel a játék!

Ezt a kis kétszemélyes munkáslehelyezős játékot a BGG 2018-as "9 card microgame" versenyére készítettem, ahol az volt a feladat, hogy mindössze 9 kártyát lehet felhasználni a játékhoz, plusz 18 egyéb alkatrészt.

A The Colony egy észak-amerikai gyarmat fejlődését követi nyomon. A játékosok egy-egy vezető családot személyesítenek meg. A 9 kártyából kettőn magát a várost látjuk, a többin a környező területet. A kártyákon nyersanyagszerző helyek vannak, a játékosok ide helyezik le felváltva a munkásaikat. Négyféle "nyersanyag" van: élelmiszer, építőanyag, katonai erő és győzelmi pont; ezeket dobókockákkal jelezzük, az első három típus mindegyikéből 1-6 lehet a játékosoknak. A játék célja, hogy a megfelelő nyersanyagok gyűjtésével és beváltásával minél több győzelmi pontot szerezzünk.

Ezt a kis kártyajátékot a BGG 2019-es "54 card design contest"-jére terveztem. Ezen az évente ismétlődő versenyen az a feladat, hogy 54 kártyából kell kihozni egy játékot, semmilyen egyéb alkatrész nem használható.

A Caribbean Riches kalózos témájú játék 2 fő részére. A játékosok egy-egy kereskedő-kalózt testesítenek meg, akik a flottájuk segítségével a Karib-tenger városaiban adnak és vesznek árucikkeket, közben pedig kereskedőhajókat ejtenek foglyul (hogy aztán a rablott árut eladják), kalózokkal harcolnak, azték kincseket szereznek és egy kincses térkép darabjait próbálják összerakni.

Szóval én naiv azt hittem, hogy egy States of Siege-rendszerű játék összedobásához egy-két hét elég lesz. Hiszen olyan egyszerű játékról van szó, nem? Egy térkép, rajta pár mezővel, amiken lépked öt-hat jelző, plusz néhány tucat kártya. Hát nem.

Ami a térképet illeti, az kezdettől fogva bonyolultabb volt az átlag SoS-játékoknál, ugyanis nem egy, hanem három „főváros” van benne (Pest-Buda, Debrecen és Szeged). Ezek közül az első kettő felfűzhető ugyan egy sávra, Szeged azonban nem esik útba. Bonyolult szabályokat alkottam arra, hogy szimuláljam az ellenséges seregek alternatív útvonalait. Pl. ha Windisch-Grätznek 1849 tavaszán sikerül elfoglalnia Debrecent, továbbment volna Szeged felé. Végül azt a megoldást választottam, hogy Szeged csak nyáron lesz főváros, és Haynau automatikusan errefelé indul, Debrecent meghagyva Paszkevics orosz seregének.

Mint azt egy múltkori bejegyzésemben is írtam, az 1848/49-es szabadságharc társasjátékos feldolgozása fájó hiányossága a magyar játékkiadásnak. A Vérrel vívott szabadság azzal a céllal készült, hogy betöltse ezt a hiányt. Emellett egy olyan, gyors és viszonylag egyszerű szabályokkal dolgozó játékot akartam nyújtani az érdeklődőknek, amellyel megismerkedhetnek ezzel a nagyszerű korszakkal és legfeljebb 1-1,5 óra alatt lejátszhatják a teljes szabadságharcot.

Bár a játék háborús témájú, a fenti megkötések miatt nem nevezhető igazi wargame-nek. Ez nem is baj, hiszen hangsúlyozottan nem rétegjátékot akartam alkotni, hanem olyat, amellyel bárki - némi társasjátékos tapasztalattal - elboldogulhat. A 8 oldalnyi szabály a példajátékkal kiegészítve szerintem hamar megtanulható.

Addig is, amíg felkerül a következő játék, a Vérrel vívott szabadság, elővettem egy régebbi írásomat, amelyben elgondolkodtam azon, vajon a magyar történelemnek mely epizódjaiból lenne érdemes wargame-et készíteni.

Hazánk történelme tele van háborúkkal, azonban ezek közül nem mindegyik alkalmas a "wargame-esítésre". Mégsem haszontalan ezt végiggondolni, hiszen rajtunk kívül más úgysem fogja feldolgozni őket. Természetes, hogy a külföldi wargame-kiadók nem foglalkoznak kifejezetten magyar témákkal – sőt, láthatólag legtöbbször ugyanazokat a divatos témákat (pl. a keresztes háborúk, az amerikai függetlenségi háború és polgárháború, a második világháború) járják körül más és más feldolgozásokban.

Most, hogy felkerült az oldalra a Red vs White vs Blue régen várt magyar szabálya, írok egy cikket arról, hogyan nyerte el a játék a jelenlegi állapotát. Szándékosan nem írom azt, hogy a végleges állapotát, mert biztos vagyok benne, hogy még fejlődni, alakulni fog. De ne szaladjunk előre…

Az orosz polgárháború őszintén szólva nem tartozott a fő érdeklődési körömbe (az egész XX. századdal együtt), így nem is tudtam róla, hogy különösebben érdekelne, amíg kezembe nem került a BGG-n a For Bloody Honor: The Russian Civil War című ingyenes (PnP) játék, amelyet kinyomtattam és kipróbáltam. Nagyon megfogott a fehér fakciók és a jelzők (repülők, vonatok, tankok stb.) változatossága, ugyanakkor a játékot abban a formájában túlságosan nehézkesnek találtam. Elkezdtem hát ötletelni. Az én „tervezői módszerem” egyébként az, hogy mindig ötletelek a legkülönfélébb témákban, és ha úgy érzem, hogy összeállt valami használható, akkor komolyabban is kidolgozom és tesztelem.

Kedvcsinálónak íme egy rövid ismertető a Sas és félhold játékról, megspékelve némi „hogyan készült” jellegű nosztalgiázással. Lehetséges, hogy további játékaimról is írok ilyen cikkeket, abban a reményben, hogy segíthetek azoknak, akik játéktervezésre adják a fejüket - lássák, milyen folyamatokon keresztül válik az ötletből kész játék és milyen buktatók lehetnek.

A kiindulópont legyen az, hogy mindig is kedveltem a 16-17. századi török korszakot, és régóta törtem a fejem egy ilyen témájú játékon. Az első, akkor „Sas és félhold árnyékában” című változat 2007-ben készült el. Grandiózus vállalkozás volt, mert több mint egy évszázadot akart átfogni (1570-1710), benne a korszakot meghatározó politikai, katonai, vallási és gazdasági tényezőkkel.